Íme itt vannak az együttes tagjai:
-Petrás János(énekes,basszus gitáros)
-Csiszér Levente(szóló gitáros)
-Bankó Attila(dobos)
-Bíró Tamás(ritmus gitáros)
-Galántai Gábor(billentyűs)
-Szíjártó Zsolt(ritmus szólógitáros)
Itt a történet:
A Kárpátia zenekar 2003-ban alakult. Kezdetben még 3 tagból állt (Petrás János, Csiszér Levente és Bankó Attila). Még ugyanebben az évben megjelent két albuma is: a Hol vagytok székelyek?, és az Így volt!Így lesz!. Nem sokkal később csatlakozott az zenekarhoz Bíró Tamás (gitáros) és Galántai Gábor (billentyűs). 2004-ben megjelent a Tűzzel,vassal című album, mely olyan számokat tartalmaz, mint a "Szárnyaszegett", a "Veterán", az "Egy az Isten, egy a Nemzet", a "Rozsdaette penge", vagy a "Menetel a század". 2005-ben Hősi énekek, 2006-ban a Piros,fehér,zöld.2007-ben az Istenért,a hazáért 2008-ban pedig az Idők szava jelent meg. 2009-ben egy válogatás albumot jelentettek meg, amelyen szimfonikus átiratban hallhatók a korábban már népszerűvé vált dalok. Pár hónapra rá megjelent a Szebb Jövőt! c. album. 2010-ben megjelent az Utolsó percig c. album, melyen hallható a Himnusz rockzenei átiratban. 2011-ben ismét egy válogatás albumot jelentettek meg Bujdosók címmel, melyen népzenei átdolgozások hallhatók. 2011 áprilisában Bíró Tamás és Csiszér Levente elhagyták a zenekart, előbbi helyére Bäck Zoltán került, utána pedig Szíjártó Zsolt is csatlakozott a zenekarhoz, ritmus-, illetve szólógitárosokként, akárcsak elődeik. 2011. augusztus 20-án megjelent a Justice for Hungary című album.2012.Agusztusában megjelent a Rendületlenül c. album. 2013. március 14-én, Petrás Jánost, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Ő azt nyilatkozta, hogy bár a díjat ő maga vette át, az elismerés az egész zenekart és az összes rajongót megilleti. 2013-ban, a zenekar tíz éves fennállásának tiszteletére az új albumon szereplő három dalhoz videoklipet forgat. A klipeket május 9-én, május 23-án és június 6-án tették közzé az oldalon.
Itt van néhány szám:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=CPPLRDYPP0s
http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=_XPC6Y3d6CM
http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=OrTfUCzkpo0